Lemegy a láz * Das Fieber geht zurück

Hónapokig tartott, a playmobil láz. Semmi más nem volt érdekes, de semmi. Playmobil várak, sárkányok, kalózok, tündérek, állatok, állatklinika... aztán mind ez a you tube-on is. Kiegészítve a playmobil.com-on lévő játékokkal. És ez most nem playmobil promóció akar lenni :-). Tél volt, kimenni nem akartak, vagy alig. Ezt nehezteltem nagyon. Mondták, hogy majd tavasszal, ha jobb lesz az idő. Én mindig azt gondoltam, hogy a gyerekek imádnak kint lenni, bármikor, ha fúj, ha esik. Na, ez nem így van itt. Tanulok én is, minden nap újat. És félreértés ne essék, járunk társaságba, barantára, táncházba, kirándulunk tanyanézés közben, csak nehéz kirobbantani a gyerekeket a lakásból, nagyon izgalmas itt minden.
Most úgy tűnik megy le a láz egy kicsit. Újra rajzolnak, Csongi tegnap este az ágyban olvasott nekünk, mondatokban! Lassan, bizonytalanul, de fejlődött ez a tudása is, anélkül, hogy észrevettük volna. És sok filmet az interneten németül és angolul nézik, nyelveket is tanulnak közben.

*

Monate hat es gedauert, das Playmobil Fieber. Nichts anderes war interessant, aber nichts. Playmobil Burgen, Drachen, Feen, Tiere, die Tierklinik... dann all dies auf You tube. Vervollständigt mit Spielen auf playmobil.com. Und das will jetzt keine Playmobil Promotion sein :-). Es war Winter, nach draussen wollten sie nicht, oder kaum. Das war für mich sehr schwierig. Sie vertrösteten mich auf den Frühling. Ich dachte immer, Kinder lieben es, draussen zu sein, in jedem Wetter,wenn es weht, wenn es regnet. Tja, das ist hier nicht so. Ich lerne, jeden Tag neues. Und bitte missversteht mich nicht, wir sind oft in Gesellschaft, gehen ins Barantatraining, ins Tanzhaus, wegen unserer Suche nach einer Farm sind wir auch oft in der Natur. Aber es ist schwierig, die Kinder aus dem Haus zu locken, es ist hier einfach sehr spannend.
Es sieht so aus, dass das Fieber runtergeht, ein wenig. Wieder wird viel gezeichnet. Und Csongi hat uns gestern im Bett vorgelesen, in Sätzen! Langsam, unsicher, aber auch dieses Wissen hat sich weiterentwickelt in den letzten Monaten, ohne, dass wir es bemerkt hätten! Und die Filme, viele sind in deutscher und englischer Sprache, auch diese lernen sie dabei.

Csongor ír * Csongor schreibt

Múlt héten Csongi megmutatta nagy örömmel, hogy segítség nélkül leírta, hogy "Apa". Egy másik lapon látom, hogy azt írta, hogy "Csongr". "Jaj", mondja csalódottan, "elfelejtettem az o-t odaírni". Még egyszer odaírja fölé, hogy "Csongor". Közösen örülünk a sikernek! A tanulás maga nagy öröm! Kár lenne, ezt a belűről fakadó örömöt megölni! Mert ez az, ami történik, ha megjutalmazzuk a tanulási eredményeket. Lassan de biztosan aztán a gyerek már csak a pontokért, a jó bizonyítványért és az elismerésért tanul. Végleg olyan érzése támad, hogy csak akkor értékes és szeretik, ha jó eredményeket hoz haza. Majd ez az érzés kíséri egész életén keresztül. Ha emellett megérezheti, hogy mi a feltétel nélküli szeretet, akkor nem annyira fenyeget ez a veszély, mégis, kevés idő marad a jó eredmények hajszolása mellett, hogy megérezze a feltétel nélküli szeretetet.

Nem kell a gyereket megjutalmazni, ha úgy viselkedik, ahogy nekünk tetszik. Jutalom nélkül is olyant csinál, mert az öröm maga a jutalom. És ez az öröm a mozgató rugója annak, hogy újra csinálja azt, ami örömöt okoz, és végül annak is, hogy tanuljon. Ez természetesen működik, szépen magától, használni kell ezeket a természetes tulajdonságainkat, és bízni kell bennük.

Ez nem azt jelenti, hogy ne örüljünk a gyerekkel, ha sikerül neki valami! Azt jelenti, hogy ne dicsérjük meg a gyereket abból a célból, hogy majd később megint viselkedjen ilyen általunk kívánt módon.

Arról akartam csak írni, hogy hogyan tanul Csongi írni. És hogy olvasni is tud. Igazából nem tudom, hogy mennyit tud emlékezetből, amikor olvas nekünk címeket és egyszerű mondatokat, és mennyire értette meg, hogy a betűk egymás után hogy képeznek szavakat. De nem mindegy? Megtanul olvasni és írni, anélkül, hogy mi megmondjuk neki, hogy ezt meg kell tanulni.

Ugyanazon a napon, hogy Csongi először ír segítség nélkül, Hajkának kiesik negyedik tejfoga. Hogy megy az idő… most már kinőnek azok a fogai, amelyek majd remélhetőleg egész életében kísérni fogják.

*

Letzte Woche zeigte mir Csongi hocherfreut, dass er ganz alleine "Apa" (Vater) geschrieben hat. Auf einem anderen Blatt sehe ich "Csongr". "Oh", meint er etwas enttäuscht, "ich habe hier das o vergessen". Also schreibt er nochmal "Csongor" darüber. Zusammen konnten wir uns gemeinsam freuen. Das Lernen selbst macht Spass, riesen Spass! Es wäre schade, wenn wir diese Freude, die von innen kommt, zerstören würden. Denn genau das passiert, wenn wir Lernerfolge belohnen. Ganz allmählich arbeiten die Kinder nur noch für die Punkte, für die Noten, für das Ansehen, und dann letztendlich erhalten sie das Gefühl, dass sie nur dann etwas Wert sind und geliebt werden, wenn sie gute Leistungen bringen. Wenn das Kind daneben bedingungslose Liebe erfährt, ist diese Gefahr nicht so gross, dennoch bleibt neben dem andauernden Streben nach guten Leistungen nur noch wenig Zeit, bedingungslose Liebe zu erfahren.

Wir müssen unsere Kinder nicht belohnen, wenn sie etwas tun, was uns gefällt. Sie tun es auch ohne Belohnung, weil die Freude daran die Belohnung ist. Und diese treibt den Menschen an, weiter das zu tun, was Freude macht, und schliesslich lernt er dabei. Die Natur hat dies wunderbar eingerichtet, wir müssen dies nur nutzen und der Natur vertrauen.

Das heisst nicht, dass wir an dieser Freude, die das Kind erfährt, nicht teilhaben sollen. Was ich meine ist, dass wir das Kind nicht loben müssen, mit dem Ziel, dass es dann später mal wieder dieses, von uns erwünschte Verhalten zeigt.

Ich wollte eigentlich über das Schreiben schreiben :-) Csongor beginnt auch zu lesen. Wobei ich immer noch nicht wirklich weiss, was er versteht, und was er aus dem Gedächtnis weiss, wenn er uns Titel und einfache Sätze vorliest. Ist doch auch unwesentlich, er wird lesen und schreiben können. Und dies ohne, dass wir ihn dazu anleiten müssen.

Am gleichen Tag, wie Csongi das erste mal ganz alleine schreibt, verliert Hajka ihren vierten Milchzahn. Wie die Zeit vergeht... jetzt kriegt sie schon die Zähne, die sie dann hoffentlich ihr ganzes Leben begleiten werden.

Fényképezőgép * Fotoapparat

Hét év nagy szám, ezért gondoltunk egy nagyobb értékű ajándékra. Hajnalka az utóbbi évben felfedezte a fényképezkedést, es így ez lett a gondosan kiválasztott ajándék: Hajka első fényképezőgépe. Nagy örömmel, többször naponta is megragadja gépét, és testvéreivel fotóznak, és videókat is készítenek. Tegnapelőtt letöltöttük az első adag képet és videót a picasa programba, a vörösszemeket kezdtem kijavítani. Hajka jól megfigyelte, és akarta csinálni ő maga. Amikor megint odamentem hozzá, látom, hogy vágja ki a képeket, közepére helyezi a fő tárgyat. Saját maga fedezte fel a funkciót a programban. Kritikus a képeivel, ami nem jó, azt kidobja, ami majdnem jó, azt kijavítja.

Kedvenc képünk, Hajka csinálta, belül tükröződik a villamos belseje Zolival, Bogival a hátán.

Unser Lieblingsbild, von Hajka fotografiert: Das Innere des Trams mit Zoli und Bogi auf seinem Rücken, draussen Strassenleben.

Sieben Jahre, eine spezielle Zahl, deshalb dachten wir an ein Geschenk mit grösserem Wert. Im letzten Jahr hatte Hajnalka das Fotografieren entdeckt, so wurde das sorgfältig ausgewählte Geschenk Hajnalkas erster Fotoapparat. Mit grosser Freude, mehrmals am Tag nimmt sie ihr Gerät und gemeinsam mit ihren Geschwistern wird fotografiert, und auch Videos werden gedreht. Vorgestern haben wir die erste Ladung Fotos und Videos auf den PC in das Picasa Program geladen, und ich begann, die roten Augen zu korrigieren. Hajka hat gut aufgepasst, und nach einer Weile wollte sie es selber machen. Als ich einige Zeit später schaute, was sie tut, sehe ich, wie sie die Bilder schneidet, das Hauptobjekt in die Mitte bringt. Sie hatte die Funktion im Program selber entdeckt. Sie ist kritisch mit ihren Bildern, die, die nicht gut sind, werden gelöscht, die Bilder, die beinahe gut sind, werden korrigiert.

A számok világa * Die Welt der Zahlen

Még mindig a számok nagyon foglalkoztatják a két nagy gyereket. Rendet akarnak találni ebben a nagy ismeretlenben. Teljesen maguktól. Nem kell őket ehhez motiválni. Mert meg akarják ismerni a világot. Én magam valamikor az egyetemi tanulmányaim során felfedeztem, hogy a matematika egy csodálatos tudomány, ami által az ember a világot igyekszik megérteni. Egészen addig egy iskolai tantárgy volt számomra, aminek nem volt köze az igazi élethez. A gyerekeimnél most azt látom, hogy teljesen természetesen a világ megértéséhez használják a számokat. És mint mindig, ez a tevékenység sem válsztható szét az egésztől. Számolnak a sütésnél, a rajzolásnál, a szerepjátékok közben, amikor néznek fényképeket vagy buszozunk...összeadnak, levonnak, szoroznak... mennyiségeket és azok részét képeznek...

Minden olvasónknak békebeli és fényes Új Évet kívánunk!

Es sind immer noch die Zahlen, die die beiden grossen Kinder sehr beschäftigen. Sie wollen eine Ordnung finden in diesem grossen Unbekannten. Und sie tun dies ganz von selber. Man muss sie nicht dazu motivieren. Weil sie die Welt kennenlernen wollen. Ich habe irgendwann während meinem Universitätsstudium entdeckt, dass die Mathematik eine faszinierende Wissenschaft ist, mit deren Hilfe der Mensch versucht, die Welt zu verstehen. Bis zu dieser Entdeckung war es ein Schulfach ohne Bezug zum wirklichen Leben. Bei meinen Kindern sehe ich nun, dass sie ganz natürlich durch die Welt der Zahlen die Welt, die sie umgibt, verstehen wollen. Und wie immer, ist auch diese Tätigkeit nie losgelöst vom Ganzen. Sie zählen beim Backen, beim Zeichnen, beim Rollenspielen, beim Fotos anschauen, beim Lesen oder beim Busfahren... sie zählen zusammen, subtrahieren, multiplizieren, bilden Mengen und Teilmengen...

Wir wünschen unseren Lesern ein friedliches und lichtvolles Neues Jahr!

Életjel * Lebenszeichen

Na, itt vagyunk. Izgalmas időszakunk volt, sok minden történt. Majd be akarok számolni utólag ezekről. Most egyenlőre csak egy életjelet adunk. Tanulunk. Nap mint nap, sokat. Tankönyvek nélkül, tanmenet nélkül. Az életben van a tanmenetünk, a felmerülő igények és témák vezetnek a könyvekhez, amikből szintén tanulunk. A gyerekek számolnak. Számolnak, hogy mennyit kell aludni, amíg jönnek barátaink látogatóba, amíg megyünk mi hozzájuk, amíg jön a Mikulás, amíg jön a Jézuska és amíg van a név- vagy születésnapjuk. Együtt összeszámoljuk, hogy ha Csonginak március 16-án van a születésnapja, és ma november 23-a van, akkor novemberben még 7 napot, decemberben 31 napot, januárban 31 napot, februárban 28 napot, márciusban 16 napot, összesen...113szor kell aludni, amíg Csongi 5 éves lesz. Hajka ahol számokat lát, kérdezi, hogy az mennyi, pld. 2 és 3 és 5 és 6, az mennyi? Nem összeszámolva kéri, hanem azt akarja tudni, hogy kétezer háromszázötvenhat. Együtt számolnak 100-ig, 1000-ig, tizes lépésben. 59 után nem mindig tudják, hogy mi jön. Ott segítünk, ahol kell, ahol kérik a segítséget. Németül is számolnak. Nagyon nagy az érdeklődés, nagy örömmel teszik mind ezt. Utasítások nélkül, maguktól, belülről. Nincs olyan gyerek, amely nem az önállóságra törekedne, a felnőtt életre készülne, ahhoz, hogy majd ő is továbbadja azt, amit tud az életről. Csodálatos és nagy öröm látni és átélni mind ezt gyerekeimmel. Bogica is számol, utánozza a nagyokat, miközben nach ugrásokat tesz a nyelv elsajátításában. Hajka Csonginak mutatja a betűket. Csongi írni készül. Elmondja amit szeretne, hogy felírjuk neki. Utána lemásolja. Írnak táblákat az utakhoz, amiket építenek papírból és ragasztóval az autóknak. A kis játékautók a nagy szenvedélyük. Minden márkát ismernek, Hajka kedvence egy régi típusú Citroen, Csongié a fehér és a barna Audi, Bogié a Smart: "Mááááárt!" Az utakhoz építenek házakat, mindenféléből. A fényképet Csongi csinálta.

So, hier sind wir. Wir haben eine ereignisreiche Zeit hinter uns, es ist viel passiert. Ich will im nachhinein davon berichten, vorläufig jedoch erst ein Lebenszeichen geben. Wir lernen. Jeden Tag, viel. Ohne Lehrbücher, ohne Stundenplan. Das Leben ist unser Stundenplan. Die augenblicklichen Bedürfnisse und Themen führen uns zu den Büchern, aus denen wir auch lernen. Die Kindern zählen. Sie zählen, wie viel wir schlafen müssen, bis unsere Freunde zu Besuch kommen, bis wir Freunde besuchen, bis der Nikolaus kommt, bis das Christkind kommt, bis ihr Namens- oder Geburtstag ist. Gemeinsam zählen wir zusammen, dass, wenn Csongi am 16. März Geburtstag hat, und heute der 23. November ist, wir 7 Tage im November, 31 im Dezember, 31 im Januar, 28 im Februar und 16 im März, zusammengezählt...113 mal schlafen, bis Csongi 5 Jahre alt ist. Hajka fragt, wo sie zahlen sieht, wie man diese aussprechen muss. 2 und 3 und 5 und 6 will sie wissen, nicht zusammengezählt, sondern zweitausend dreihundertsechsundfünfzig will sie hören. Zusammen zählen sie bis 100, von 100 bis 1000 in Zehnerschritten. Nach 59 wissen sie nicht immer, was kommt. Wir helfen, wo es nötig ist, wo sie nach Hilfe fragen. Sie zählen auch auf deutsch. Sie haben sehr grosses Interesse und grosse Freude, diese Welt kennenzulernen. Ohne Anweisungen, es kommt vom Kind, von innen. Es gibt kein Kind, welches nicht nach Eigenständigkeit strebt, nach dem Erwachsenensein, um dann selber das weiterzugeben, was es gelernt hat. Es ist wunderbar, und eine grosse Freude, dies mit meinen Kindern zu erleben. Auch Bogica zählt, sie ahmt die Grossen nach, während sie gerade grosse Sprünge im Spracherwerb macht. Hajka zeigt Csongi die Buchstaben. Csongi will schreiben. Es sagt, was wir ihm aufschreiben sollen, dies kopiert er dann. Sie schreiben Tafeln zu den Strassen, die sie aus Papier mit Klebestreifen basteln. Strassen für die Spielzeugautos. Diese sind jetzt ihre grosse Leidenschaft. Sie kennen jede Automarke, Hajkas Lieblingsauto ist ein alter Citroen, Csongis der weisse und der braune Audi, und Bogis der Smart: "Maaaaaart!" Zu den Strassen bauen sie Häuser, aus allen möglichen Materialien, welche sie finden können. Das Foto hat Csongi gemacht.

Egy hétfő * Ein Montag

Leírok egy teljesen normális hétfőnk lefolyását. A tegnapi hétfőnkét. Legalábbis azt tervezem. Meglátjuk mi lesz belőle. Először én felkeltem, utána Bogica, aki szopizott egy jót, már nem emlékszem hol. Aztán elkezdett játszani. Mivel hogy én eldöntöttem, hogy hajat fogok mosni, a fürdőszobába jött ő is játszani. Elhozta a babáját. Ezek azért különleges pillanatok, mert ritkán van egyedül, ilyenkor megcsodálhatom, milyen elmélyültséggel és nyugalommal játszik. A harmadik, aki fölébredt, Hajnalka. Csatlakozott Bogi játékához. Babáztak együtt. Mostanában ez a reggeli közös játékuk, öltöztetik, viszik, fölkötik, hintáztatják, énekelnek a babáknak. A menő ének most Bogi hintáztatója: "híta, páta, neme gaja, gajaja...". Örülök minden percnek, mikor így együtt a lányok anyukát játszanak. Van mikor én is csatlakozom. Együtt énekelünk a babáknak.
Ha minden reggel el kéne mennünk, ezekre nem lenne idő.
Csongor szeret öltözködni. Mindig szép kell hogy legyen, főleg ha jönnek vendégek. Minden nap egy új kedvenc nadrágja van. Sokáig tart, míg elkészül, míg idő kerül a reggelire. Akkor már mindenki nagyon éhes, és ideges az éhségtől. De az első még mindig a játék, ha van lehetőség játszani, és ez otthon mindig van, elfelejtenek enni gyerekeim.
Közben megjöttek Zsuzsiék. Segítünk egymásnak, hogy nekünk anyáknak legyen egy kis idő a munkára (mintha a gyerekekkel való élet nem lenne tele munkával. Igazából nem akarom különválasztani a tevékenységeket munka- és anyaidőbe!). Jó volt találkozni, beszélgetni, reggelizni. Tegnap én kerültem sorra, lementem a számítógép elé dolgozni. Zsuzsi ebédet készített (=a konyhába dolgozott. Vagy azt a a szót hogy "munka" inkább egészen kihagynám).
A gyerekek együtt játszottak, szerepjátékot, tegnap boltost Misivel. Papírpénzt is gyártottak. Tornáztak a gyűrűkön.
Ez eddig a fél hétfőnk volt, nagyon finom volt az ebéd is, amit Zsuzsi készített, én is haladtam egy jót a munkámmal.
Hajnalka, de a többi gyerek is persze, tanult. Hogy mi mindent, azt csak sejthetjük. Hajnalkának írunk naplót. Egyúttal ez a tanulási dokomentáció az iskolák részére. A zugi iskolába benyújtott tantervek címeit írom mindig a bejegyzéscímkék mezőjébe.

Ich beschreibe hier einen ganz gewöhnlichen Montag. Den des gestrigen Montags. Auf jeden Fall plane ich das. Mal schauen, was dabei herauskommt. Zuerst bin ich aufgestanden, dann Bogica. Sie hat an der Brust getrunken, ich weiss nicht mehr wo. Dann spielte sie. Da ich mich entschieden habe, meine Haare zu waschen, kam sie auch ins Badezimmer, um zu spielen. Sie nahm ihre Puppe mit. Dies sind einzigartige Momente, da sie selten alleine ist. Ich staune, wie vertieft und mit welcher Ruhe sie spielt. Als dritte erwacht Hajnalka. Sie schloss sich Bogis Spiel an. Sie spielten zusammen. In letzter Zeit ist das ihr gemeinsames Spiel jeden Morgen: Puppen anziehen, tragen, aufbinden, schaukeln. Sie singen den Puppen Lieder. Das aktuelle Lied zur Zeit ist Bogicas eigene Schaukellied: "Híta, páta, neme gaja, gajaja...". Jede Minute dieser Mutterspiele ist für mich eine grosse Freude. Manchmal mache ich auch mit. Wir singen zusammen für die Puppen. Wenn wir jeden Morgen weg müssten, hätten wir keine Zeit dafür.

Csongor liebt es, sich anzuziehen. Er muss immer schön sein, vor allem, wenn Besuch kommt. Er hat jeden Tag eine neue Lieblingshose. Er braucht lange, bis er angezogen ist, bis wir frühstücken können. Dann sind alle schon sehr hungrig und nervös vor lauter Hunger. Aber zuerst ist immer das Spiel. Wenn Gelegenheit zum Spielen ist, und das ist zuhause immer so, dann vergessen sie zu essen.
Inzwischen sind Zsuzsa und Misi gekommen. Wir helfen uns gegenseitig, dass wir Mütter etwas arbeiten können (als wäre das Leben mit den Kindern nicht voller Arbeit. Ich will eigentlich die Tätigkeiten nicht in Arbeits- und "Mutterzeit" unterscheiden...).
Es war gut, sich zu treffen, miteinander zu reden, gemeinsam zu frühstücken. Dann ging ich runter ins Büro, um zu arbeiten. Zsuzsa hat das Mittagessen zubereitet (=in der Küche gearbeitet. Eigentlich würde ich am liebsten das Wort "Arbeit" ganz weglassen).
Die Kinder spielten zusammen, Rollenspiele, gestern spielten sie Laden. Sie bastelten ihre eigenen Geldscheine. Auch turnten sie an den Ringen herum.
Bis hierhin war dies unser halber Montag. Das Mittagessen, das Zsuzsa bereitet hat, war wunderbar, und ich kam gut voran mit meiner Arbeit. Hajnalka, und natürlich die anderen Kinder, haben gelernt. Was sie gelernt haben, dass können wir nur ahnen. Wir schreiben ein Tagebuch für Hajnalka. Und schreiben dabei eine Lerndokumentation für die Schulen. Dazu brauchen wir die Stichwörter, die ich zu jedem Blogeintrag mache. Dies sind die Titel der Lehrpläne, die wir den Zuger Schulbehörden eingereicht haben.

A mi házunk * Unser Haus

Hajnalkával együtt írjuk ezeket a bejegyzéseket. Legalábbis elmondom neki, és együtt elolvassuk, amit írtam. Nem mindig érdekli, amit csinálok, mert éppen nagyon benne van egy játékban. Olyankor nem zavarom. Tegnap eldöntöttük, hogy a rajzot, amit éppen csinált, feltesszük a blogra. Bemutatja a házunkat. Rajta van minden.Wir schreiben diesen Blog mit Hajnalka zusammen. Oder besser ausgedrückt, ich sage ihr, dass ich einen Blogeintrag mache, und wir lesen zusammen, was ich geschrieben habe. Nicht immer ist sie interessiert daran, weil sie eben in ein Spiel vertieft ist, dann störe ich nicht weiter. Gestern haben wir zusammen entschieden, dass wir die Zeichnung, die sie eben gemacht hatte, einscannen und hochladen. Es zeigt unser Haus. Es ist alles da.