Új év - Neues Jahr

Júniusban írtam utoljára? Sokminden történt azóta.
Az egyik idevágó esemény az az első otthontanulók találkozója Budapesten, ameylet októberben megtartottuk. Találkoztunk, beszélgettünk, es meghallgattuk Hintalan László János lélekemelő előadását az életiskoláról . Készülünk honlappal, amely szegítségével meg szeretnénk ismertetni az érdeklődőket a természetes tanulással, és amin Hintalanról és életiskolájáról is írni fogunk.
Most egyenlőre idemásolom az újévi lapunkat, és megigérem, főleg magamnak, hogy jelentkezem!
Ich habe im Juni zuletzt geschrieben? Seither ist viel geschehen!
Ein Ereignis, welches hierhin gehört, ist das erste Treffen von ungarischen Familien in Budapest, die Bildung Zuhause praktizieren. Wir haben László János Hintalan eingeladen, der seine inzwischen schon erwachsenen Kinder in den 90-er Jahren zuhause und im Leben lernen liess, und eine Stiftung Lebensschule gründete. Wir arbeiten an einer ungarischen Website, die über natürliches Lernen berichten will, und auch über die Lebensschule von Hintalan wird zu lesen sein. Jetzt aber erstmal unsere Neujahrskarte, und ich nehme mir fest vor, diese Jahr wieder vermehrt hier zu erscheinen!

A szülő is tanul * Auch die Eltern lernen

Már régen nem írtam, pörög az élet.
Újabb képzést tartottam februárban, most már 23 hordozókendő tanfolyamvezető LANA van Magyarországon: www.hordozokendo.hu!
Nem csak a képzés jelentett nagy felkészülést, hanem utána a csoportunk összekovácsolása, ápolása, továbbképzése interneten és személyes találkozókon is. Ez folyamatos, és meg kell jól gondolnom, hogy mire fordítok mennyi időt. Nem azért mert sajnálom az időt, amit ebbe az ügybe fektetek, hanem azért, mert annál kevesebbet vagyok a gyerekekkel! Igaz, hogy itt vagyunk egy térben, de ha folyton e-maileket írok a tanfolyamvezetőknek, folyamatosan szervezem a Beli Bubás dolgokat, akkor bizony a figyelmem máshol van. Sokszor a gyereknek elég, ha testben jelen van az anya, elég ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, és oldottan tudjon játszani és a világot felfedezni. Ha viszont kell a figyelem, a hozzáfordulás, a szeretet, akkor nem elég. Akkor anya megosztja a figyelmét, abbahagyj mindent, amit éppen csinál. Az sem jelent még nagyobb bajt, de ha 1000 ilyen van egy nap, akkor estére bizony kezd felgyűlni a feszültség, mert sok minden ott marad félben. Ezen kell dolgozzak, hogy erre jobban figyeljek. Meg kell tanuljam, jobban meg kell szervezzem magam. Én is tanulok ezen a szabadon tanulói úton haladva, tanulom a munkámat, megismerem jobban gyerekeimet, és magamat is...

*

Ich habe schon lange nicht mehr geschrieben. Es lebt sich intensiv.
Ich habe wieder eine Ausbildung gehalten im Februar, nun sind wir schon 23 Tragetuch Kursleiterinnen LANA hier in Ungarn: www.tragetuch.ch, unsere Site in ungarischer Sprache: www.hordozokendo.hu!
Es war nicht nur die Ausbildung selber, die viel Zeit für die Vorbereitung beanspruchte. Auch die Arbeit danach für Zusammenhalt, Pflege und Weiterbildng der Gruppe online und bei organiserten Treffen beanspruchten meine Energie und Aufmerksamkeit. Dies wird wohl so bleiben, und ich muss mir gut überlegen, wieviel Zeit und Energie ich in diese Arbeit stecke. Die Zeit ist mir nicht Schade, aber ich bin umso weniger mit meinen Kindern zusammen! Wir sind zwar hier zusammen in einem Heim, oft sogar in einem Raum, aber wenn ich den Kursleiterinnen dauernd e-mails schreibe und Treffen organisiere, dann ist meine Aufmerksamkeit ganz woanders. Oft ist es den Kindern auch recht, wenn ich nur körperlich hier bin, dann wissen sie sich in Sicherheit und können gelöst spielen und explorieren. Wenn sie aber Aufmerksamkeit, Zuwendung und Liebe brauchen, ist es nicht genug. Dann teilt die Mutter ihre Aufmerksamkeit, und wenn sie mehr gebraucht wird, lässt sie liegen, was sie eben tut. Das an sich ist noch nicht problematisch, wenn sie dies aber täglich tausend mal tut, kommt gegen Abend eine gute Portion Spannung auf, weil vieles unerledigt bleibt. Darauf muss ich besser Acht geben. Ich muss lernen, dies zu vermeiden. Ich muss mich besser organisieren. Auch ich lerne auf diesem unschooling Weg, ich lerne viel über meine eigene Arbeit, ich lerne meine Kinder besser kennen, ich lerne mich besser kennen...

Csongor ír * Csongor schreibt

Múlt héten Csongi megmutatta nagy örömmel, hogy segítség nélkül leírta, hogy "Apa". Egy másik lapon látom, hogy azt írta, hogy "Csongr". "Jaj", mondja csalódottan, "elfelejtettem az o-t odaírni". Még egyszer odaírja fölé, hogy "Csongor". Közösen örülünk a sikernek! A tanulás maga nagy öröm! Kár lenne, ezt a belűről fakadó örömöt megölni! Mert ez az, ami történik, ha megjutalmazzuk a tanulási eredményeket. Lassan de biztosan aztán a gyerek már csak a pontokért, a jó bizonyítványért és az elismerésért tanul. Végleg olyan érzése támad, hogy csak akkor értékes és szeretik, ha jó eredményeket hoz haza. Majd ez az érzés kíséri egész életén keresztül. Ha emellett megérezheti, hogy mi a feltétel nélküli szeretet, akkor nem annyira fenyeget ez a veszély, mégis, kevés idő marad a jó eredmények hajszolása mellett, hogy megérezze a feltétel nélküli szeretetet.

Nem kell a gyereket megjutalmazni, ha úgy viselkedik, ahogy nekünk tetszik. Jutalom nélkül is olyant csinál, mert az öröm maga a jutalom. És ez az öröm a mozgató rugója annak, hogy újra csinálja azt, ami örömöt okoz, és végül annak is, hogy tanuljon. Ez természetesen működik, szépen magától, használni kell ezeket a természetes tulajdonságainkat, és bízni kell bennük.

Ez nem azt jelenti, hogy ne örüljünk a gyerekkel, ha sikerül neki valami! Azt jelenti, hogy ne dicsérjük meg a gyereket abból a célból, hogy majd később megint viselkedjen ilyen általunk kívánt módon.

Arról akartam csak írni, hogy hogyan tanul Csongi írni. És hogy olvasni is tud. Igazából nem tudom, hogy mennyit tud emlékezetből, amikor olvas nekünk címeket és egyszerű mondatokat, és mennyire értette meg, hogy a betűk egymás után hogy képeznek szavakat. De nem mindegy? Megtanul olvasni és írni, anélkül, hogy mi megmondjuk neki, hogy ezt meg kell tanulni.

Ugyanazon a napon, hogy Csongi először ír segítség nélkül, Hajkának kiesik negyedik tejfoga. Hogy megy az idő… most már kinőnek azok a fogai, amelyek majd remélhetőleg egész életében kísérni fogják.

*

Letzte Woche zeigte mir Csongi hocherfreut, dass er ganz alleine "Apa" (Vater) geschrieben hat. Auf einem anderen Blatt sehe ich "Csongr". "Oh", meint er etwas enttäuscht, "ich habe hier das o vergessen". Also schreibt er nochmal "Csongor" darüber. Zusammen konnten wir uns gemeinsam freuen. Das Lernen selbst macht Spass, riesen Spass! Es wäre schade, wenn wir diese Freude, die von innen kommt, zerstören würden. Denn genau das passiert, wenn wir Lernerfolge belohnen. Ganz allmählich arbeiten die Kinder nur noch für die Punkte, für die Noten, für das Ansehen, und dann letztendlich erhalten sie das Gefühl, dass sie nur dann etwas Wert sind und geliebt werden, wenn sie gute Leistungen bringen. Wenn das Kind daneben bedingungslose Liebe erfährt, ist diese Gefahr nicht so gross, dennoch bleibt neben dem andauernden Streben nach guten Leistungen nur noch wenig Zeit, bedingungslose Liebe zu erfahren.

Wir müssen unsere Kinder nicht belohnen, wenn sie etwas tun, was uns gefällt. Sie tun es auch ohne Belohnung, weil die Freude daran die Belohnung ist. Und diese treibt den Menschen an, weiter das zu tun, was Freude macht, und schliesslich lernt er dabei. Die Natur hat dies wunderbar eingerichtet, wir müssen dies nur nutzen und der Natur vertrauen.

Das heisst nicht, dass wir an dieser Freude, die das Kind erfährt, nicht teilhaben sollen. Was ich meine ist, dass wir das Kind nicht loben müssen, mit dem Ziel, dass es dann später mal wieder dieses, von uns erwünschte Verhalten zeigt.

Ich wollte eigentlich über das Schreiben schreiben :-) Csongor beginnt auch zu lesen. Wobei ich immer noch nicht wirklich weiss, was er versteht, und was er aus dem Gedächtnis weiss, wenn er uns Titel und einfache Sätze vorliest. Ist doch auch unwesentlich, er wird lesen und schreiben können. Und dies ohne, dass wir ihn dazu anleiten müssen.

Am gleichen Tag, wie Csongi das erste mal ganz alleine schreibt, verliert Hajka ihren vierten Milchzahn. Wie die Zeit vergeht... jetzt kriegt sie schon die Zähne, die sie dann hoffentlich ihr ganzes Leben begleiten werden.

Fényképezőgép * Fotoapparat

Hét év nagy szám, ezért gondoltunk egy nagyobb értékű ajándékra. Hajnalka az utóbbi évben felfedezte a fényképezkedést, es így ez lett a gondosan kiválasztott ajándék: Hajka első fényképezőgépe. Nagy örömmel, többször naponta is megragadja gépét, és testvéreivel fotóznak, és videókat is készítenek. Tegnapelőtt letöltöttük az első adag képet és videót a picasa programba, a vörösszemeket kezdtem kijavítani. Hajka jól megfigyelte, és akarta csinálni ő maga. Amikor megint odamentem hozzá, látom, hogy vágja ki a képeket, közepére helyezi a fő tárgyat. Saját maga fedezte fel a funkciót a programban. Kritikus a képeivel, ami nem jó, azt kidobja, ami majdnem jó, azt kijavítja.

Kedvenc képünk, Hajka csinálta, belül tükröződik a villamos belseje Zolival, Bogival a hátán.

Unser Lieblingsbild, von Hajka fotografiert: Das Innere des Trams mit Zoli und Bogi auf seinem Rücken, draussen Strassenleben.

Sieben Jahre, eine spezielle Zahl, deshalb dachten wir an ein Geschenk mit grösserem Wert. Im letzten Jahr hatte Hajnalka das Fotografieren entdeckt, so wurde das sorgfältig ausgewählte Geschenk Hajnalkas erster Fotoapparat. Mit grosser Freude, mehrmals am Tag nimmt sie ihr Gerät und gemeinsam mit ihren Geschwistern wird fotografiert, und auch Videos werden gedreht. Vorgestern haben wir die erste Ladung Fotos und Videos auf den PC in das Picasa Program geladen, und ich begann, die roten Augen zu korrigieren. Hajka hat gut aufgepasst, und nach einer Weile wollte sie es selber machen. Als ich einige Zeit später schaute, was sie tut, sehe ich, wie sie die Bilder schneidet, das Hauptobjekt in die Mitte bringt. Sie hatte die Funktion im Program selber entdeckt. Sie ist kritisch mit ihren Bildern, die, die nicht gut sind, werden gelöscht, die Bilder, die beinahe gut sind, werden korrigiert.

Hét év * Sieben Jahre

Még tavaly nagy eseményben volt részünk, hét éve vagyunk szülők férjemmel, hét éve vagyunk házasak, hét éves lett elsőszülött kislányunk. Előbb a családban, majd két napra rá barátainkkal is megünnepeltük.


Es war noch letztes Jahr, als wir an einem grossen Ereigniss teilhatten, seit 7 Jahren sind wir Eltern, seit 7 Jahren sind wir verheiratet, unsere erstgeborene Tochter wurde 7 Jahre alt. Zuerst feierten wir im Kreis der Kernfamilie, dann zwei Tage später mit Freunden.

A számok világa * Die Welt der Zahlen

Még mindig a számok nagyon foglalkoztatják a két nagy gyereket. Rendet akarnak találni ebben a nagy ismeretlenben. Teljesen maguktól. Nem kell őket ehhez motiválni. Mert meg akarják ismerni a világot. Én magam valamikor az egyetemi tanulmányaim során felfedeztem, hogy a matematika egy csodálatos tudomány, ami által az ember a világot igyekszik megérteni. Egészen addig egy iskolai tantárgy volt számomra, aminek nem volt köze az igazi élethez. A gyerekeimnél most azt látom, hogy teljesen természetesen a világ megértéséhez használják a számokat. És mint mindig, ez a tevékenység sem válsztható szét az egésztől. Számolnak a sütésnél, a rajzolásnál, a szerepjátékok közben, amikor néznek fényképeket vagy buszozunk...összeadnak, levonnak, szoroznak... mennyiségeket és azok részét képeznek...

Minden olvasónknak békebeli és fényes Új Évet kívánunk!

Es sind immer noch die Zahlen, die die beiden grossen Kinder sehr beschäftigen. Sie wollen eine Ordnung finden in diesem grossen Unbekannten. Und sie tun dies ganz von selber. Man muss sie nicht dazu motivieren. Weil sie die Welt kennenlernen wollen. Ich habe irgendwann während meinem Universitätsstudium entdeckt, dass die Mathematik eine faszinierende Wissenschaft ist, mit deren Hilfe der Mensch versucht, die Welt zu verstehen. Bis zu dieser Entdeckung war es ein Schulfach ohne Bezug zum wirklichen Leben. Bei meinen Kindern sehe ich nun, dass sie ganz natürlich durch die Welt der Zahlen die Welt, die sie umgibt, verstehen wollen. Und wie immer, ist auch diese Tätigkeit nie losgelöst vom Ganzen. Sie zählen beim Backen, beim Zeichnen, beim Rollenspielen, beim Fotos anschauen, beim Lesen oder beim Busfahren... sie zählen zusammen, subtrahieren, multiplizieren, bilden Mengen und Teilmengen...

Wir wünschen unseren Lesern ein friedliches und lichtvolles Neues Jahr!

Életjel * Lebenszeichen

Na, itt vagyunk. Izgalmas időszakunk volt, sok minden történt. Majd be akarok számolni utólag ezekről. Most egyenlőre csak egy életjelet adunk. Tanulunk. Nap mint nap, sokat. Tankönyvek nélkül, tanmenet nélkül. Az életben van a tanmenetünk, a felmerülő igények és témák vezetnek a könyvekhez, amikből szintén tanulunk. A gyerekek számolnak. Számolnak, hogy mennyit kell aludni, amíg jönnek barátaink látogatóba, amíg megyünk mi hozzájuk, amíg jön a Mikulás, amíg jön a Jézuska és amíg van a név- vagy születésnapjuk. Együtt összeszámoljuk, hogy ha Csonginak március 16-án van a születésnapja, és ma november 23-a van, akkor novemberben még 7 napot, decemberben 31 napot, januárban 31 napot, februárban 28 napot, márciusban 16 napot, összesen...113szor kell aludni, amíg Csongi 5 éves lesz. Hajka ahol számokat lát, kérdezi, hogy az mennyi, pld. 2 és 3 és 5 és 6, az mennyi? Nem összeszámolva kéri, hanem azt akarja tudni, hogy kétezer háromszázötvenhat. Együtt számolnak 100-ig, 1000-ig, tizes lépésben. 59 után nem mindig tudják, hogy mi jön. Ott segítünk, ahol kell, ahol kérik a segítséget. Németül is számolnak. Nagyon nagy az érdeklődés, nagy örömmel teszik mind ezt. Utasítások nélkül, maguktól, belülről. Nincs olyan gyerek, amely nem az önállóságra törekedne, a felnőtt életre készülne, ahhoz, hogy majd ő is továbbadja azt, amit tud az életről. Csodálatos és nagy öröm látni és átélni mind ezt gyerekeimmel. Bogica is számol, utánozza a nagyokat, miközben nach ugrásokat tesz a nyelv elsajátításában. Hajka Csonginak mutatja a betűket. Csongi írni készül. Elmondja amit szeretne, hogy felírjuk neki. Utána lemásolja. Írnak táblákat az utakhoz, amiket építenek papírból és ragasztóval az autóknak. A kis játékautók a nagy szenvedélyük. Minden márkát ismernek, Hajka kedvence egy régi típusú Citroen, Csongié a fehér és a barna Audi, Bogié a Smart: "Mááááárt!" Az utakhoz építenek házakat, mindenféléből. A fényképet Csongi csinálta.

So, hier sind wir. Wir haben eine ereignisreiche Zeit hinter uns, es ist viel passiert. Ich will im nachhinein davon berichten, vorläufig jedoch erst ein Lebenszeichen geben. Wir lernen. Jeden Tag, viel. Ohne Lehrbücher, ohne Stundenplan. Das Leben ist unser Stundenplan. Die augenblicklichen Bedürfnisse und Themen führen uns zu den Büchern, aus denen wir auch lernen. Die Kindern zählen. Sie zählen, wie viel wir schlafen müssen, bis unsere Freunde zu Besuch kommen, bis wir Freunde besuchen, bis der Nikolaus kommt, bis das Christkind kommt, bis ihr Namens- oder Geburtstag ist. Gemeinsam zählen wir zusammen, dass, wenn Csongi am 16. März Geburtstag hat, und heute der 23. November ist, wir 7 Tage im November, 31 im Dezember, 31 im Januar, 28 im Februar und 16 im März, zusammengezählt...113 mal schlafen, bis Csongi 5 Jahre alt ist. Hajka fragt, wo sie zahlen sieht, wie man diese aussprechen muss. 2 und 3 und 5 und 6 will sie wissen, nicht zusammengezählt, sondern zweitausend dreihundertsechsundfünfzig will sie hören. Zusammen zählen sie bis 100, von 100 bis 1000 in Zehnerschritten. Nach 59 wissen sie nicht immer, was kommt. Wir helfen, wo es nötig ist, wo sie nach Hilfe fragen. Sie zählen auch auf deutsch. Sie haben sehr grosses Interesse und grosse Freude, diese Welt kennenzulernen. Ohne Anweisungen, es kommt vom Kind, von innen. Es gibt kein Kind, welches nicht nach Eigenständigkeit strebt, nach dem Erwachsenensein, um dann selber das weiterzugeben, was es gelernt hat. Es ist wunderbar, und eine grosse Freude, dies mit meinen Kindern zu erleben. Auch Bogica zählt, sie ahmt die Grossen nach, während sie gerade grosse Sprünge im Spracherwerb macht. Hajka zeigt Csongi die Buchstaben. Csongi will schreiben. Es sagt, was wir ihm aufschreiben sollen, dies kopiert er dann. Sie schreiben Tafeln zu den Strassen, die sie aus Papier mit Klebestreifen basteln. Strassen für die Spielzeugautos. Diese sind jetzt ihre grosse Leidenschaft. Sie kennen jede Automarke, Hajkas Lieblingsauto ist ein alter Citroen, Csongis der weisse und der braune Audi, und Bogis der Smart: "Maaaaaart!" Zu den Strassen bauen sie Häuser, aus allen möglichen Materialien, welche sie finden können. Das Foto hat Csongi gemacht.