A számok világa * Die Welt der Zahlen

Még mindig a számok nagyon foglalkoztatják a két nagy gyereket. Rendet akarnak találni ebben a nagy ismeretlenben. Teljesen maguktól. Nem kell őket ehhez motiválni. Mert meg akarják ismerni a világot. Én magam valamikor az egyetemi tanulmányaim során felfedeztem, hogy a matematika egy csodálatos tudomány, ami által az ember a világot igyekszik megérteni. Egészen addig egy iskolai tantárgy volt számomra, aminek nem volt köze az igazi élethez. A gyerekeimnél most azt látom, hogy teljesen természetesen a világ megértéséhez használják a számokat. És mint mindig, ez a tevékenység sem válsztható szét az egésztől. Számolnak a sütésnél, a rajzolásnál, a szerepjátékok közben, amikor néznek fényképeket vagy buszozunk...összeadnak, levonnak, szoroznak... mennyiségeket és azok részét képeznek...

Minden olvasónknak békebeli és fényes Új Évet kívánunk!

Es sind immer noch die Zahlen, die die beiden grossen Kinder sehr beschäftigen. Sie wollen eine Ordnung finden in diesem grossen Unbekannten. Und sie tun dies ganz von selber. Man muss sie nicht dazu motivieren. Weil sie die Welt kennenlernen wollen. Ich habe irgendwann während meinem Universitätsstudium entdeckt, dass die Mathematik eine faszinierende Wissenschaft ist, mit deren Hilfe der Mensch versucht, die Welt zu verstehen. Bis zu dieser Entdeckung war es ein Schulfach ohne Bezug zum wirklichen Leben. Bei meinen Kindern sehe ich nun, dass sie ganz natürlich durch die Welt der Zahlen die Welt, die sie umgibt, verstehen wollen. Und wie immer, ist auch diese Tätigkeit nie losgelöst vom Ganzen. Sie zählen beim Backen, beim Zeichnen, beim Rollenspielen, beim Fotos anschauen, beim Lesen oder beim Busfahren... sie zählen zusammen, subtrahieren, multiplizieren, bilden Mengen und Teilmengen...

Wir wünschen unseren Lesern ein friedliches und lichtvolles Neues Jahr!

Életjel * Lebenszeichen

Na, itt vagyunk. Izgalmas időszakunk volt, sok minden történt. Majd be akarok számolni utólag ezekről. Most egyenlőre csak egy életjelet adunk. Tanulunk. Nap mint nap, sokat. Tankönyvek nélkül, tanmenet nélkül. Az életben van a tanmenetünk, a felmerülő igények és témák vezetnek a könyvekhez, amikből szintén tanulunk. A gyerekek számolnak. Számolnak, hogy mennyit kell aludni, amíg jönnek barátaink látogatóba, amíg megyünk mi hozzájuk, amíg jön a Mikulás, amíg jön a Jézuska és amíg van a név- vagy születésnapjuk. Együtt összeszámoljuk, hogy ha Csonginak március 16-án van a születésnapja, és ma november 23-a van, akkor novemberben még 7 napot, decemberben 31 napot, januárban 31 napot, februárban 28 napot, márciusban 16 napot, összesen...113szor kell aludni, amíg Csongi 5 éves lesz. Hajka ahol számokat lát, kérdezi, hogy az mennyi, pld. 2 és 3 és 5 és 6, az mennyi? Nem összeszámolva kéri, hanem azt akarja tudni, hogy kétezer háromszázötvenhat. Együtt számolnak 100-ig, 1000-ig, tizes lépésben. 59 után nem mindig tudják, hogy mi jön. Ott segítünk, ahol kell, ahol kérik a segítséget. Németül is számolnak. Nagyon nagy az érdeklődés, nagy örömmel teszik mind ezt. Utasítások nélkül, maguktól, belülről. Nincs olyan gyerek, amely nem az önállóságra törekedne, a felnőtt életre készülne, ahhoz, hogy majd ő is továbbadja azt, amit tud az életről. Csodálatos és nagy öröm látni és átélni mind ezt gyerekeimmel. Bogica is számol, utánozza a nagyokat, miközben nach ugrásokat tesz a nyelv elsajátításában. Hajka Csonginak mutatja a betűket. Csongi írni készül. Elmondja amit szeretne, hogy felírjuk neki. Utána lemásolja. Írnak táblákat az utakhoz, amiket építenek papírból és ragasztóval az autóknak. A kis játékautók a nagy szenvedélyük. Minden márkát ismernek, Hajka kedvence egy régi típusú Citroen, Csongié a fehér és a barna Audi, Bogié a Smart: "Mááááárt!" Az utakhoz építenek házakat, mindenféléből. A fényképet Csongi csinálta.

So, hier sind wir. Wir haben eine ereignisreiche Zeit hinter uns, es ist viel passiert. Ich will im nachhinein davon berichten, vorläufig jedoch erst ein Lebenszeichen geben. Wir lernen. Jeden Tag, viel. Ohne Lehrbücher, ohne Stundenplan. Das Leben ist unser Stundenplan. Die augenblicklichen Bedürfnisse und Themen führen uns zu den Büchern, aus denen wir auch lernen. Die Kindern zählen. Sie zählen, wie viel wir schlafen müssen, bis unsere Freunde zu Besuch kommen, bis wir Freunde besuchen, bis der Nikolaus kommt, bis das Christkind kommt, bis ihr Namens- oder Geburtstag ist. Gemeinsam zählen wir zusammen, dass, wenn Csongi am 16. März Geburtstag hat, und heute der 23. November ist, wir 7 Tage im November, 31 im Dezember, 31 im Januar, 28 im Februar und 16 im März, zusammengezählt...113 mal schlafen, bis Csongi 5 Jahre alt ist. Hajka fragt, wo sie zahlen sieht, wie man diese aussprechen muss. 2 und 3 und 5 und 6 will sie wissen, nicht zusammengezählt, sondern zweitausend dreihundertsechsundfünfzig will sie hören. Zusammen zählen sie bis 100, von 100 bis 1000 in Zehnerschritten. Nach 59 wissen sie nicht immer, was kommt. Wir helfen, wo es nötig ist, wo sie nach Hilfe fragen. Sie zählen auch auf deutsch. Sie haben sehr grosses Interesse und grosse Freude, diese Welt kennenzulernen. Ohne Anweisungen, es kommt vom Kind, von innen. Es gibt kein Kind, welches nicht nach Eigenständigkeit strebt, nach dem Erwachsenensein, um dann selber das weiterzugeben, was es gelernt hat. Es ist wunderbar, und eine grosse Freude, dies mit meinen Kindern zu erleben. Auch Bogica zählt, sie ahmt die Grossen nach, während sie gerade grosse Sprünge im Spracherwerb macht. Hajka zeigt Csongi die Buchstaben. Csongi will schreiben. Es sagt, was wir ihm aufschreiben sollen, dies kopiert er dann. Sie schreiben Tafeln zu den Strassen, die sie aus Papier mit Klebestreifen basteln. Strassen für die Spielzeugautos. Diese sind jetzt ihre grosse Leidenschaft. Sie kennen jede Automarke, Hajkas Lieblingsauto ist ein alter Citroen, Csongis der weisse und der braune Audi, und Bogis der Smart: "Maaaaaart!" Zu den Strassen bauen sie Häuser, aus allen möglichen Materialien, welche sie finden können. Das Foto hat Csongi gemacht.

Rokonság * Verwandtschaft

Kardkészítés a hetente megszervezett családi talalkozón
*
Schwertherstellung am wöchentlichen Familientreffen

Azért nem írtam, mert itt voltak Katiék. Kati gyerekeim nagynénje, én drága húgom. Persze gyerekeivel jött. Gyerekeim unokatestvérével, Szilárddal, ő 4 éves lesz november végén, és Aita babával, aki 8 hónapos. Unokaöccsém és unokahúgom. Nagyon kár, hogy két és fél hét után már el is mentek, olyan jó együtt lenni. Ez az idő épp elég volt ahhoz, hogy összeszokjanak a gyerekek. Kell ez az idő hozzá, és kellenek a konfliktusok, hogy kitalálják, hogy ki a vezér. Nem tudom, hogy kitalálták-e, de mintha már kevesebbet veszekedtek volna az idő vége felé. Amíg újra találkozunk, előröl kezdhetik... vagy nem? Biztos attól is függ, hogy mennyi idő telik el. Remélem nem tart túl sokáig, amíg újra együtt leszünk. Mit tanultunk főleg? Minden félét, de főleg szocializálódni :-) Igenis, iskolán kívül is lehet szocializálódni, sőt, főleg ott. Mert a gyerekek és a felnőttek egész nap együtt vannak. És ez az idő kell ahhoz, hogy kapcsolatok létrejöhessenek.

Ich habe lange nicht geschrieben, weil Kati hier war mit ihren Kindern. Kati ist die Tante meiner Kinder, meine teure Schwester. Szilárd ist der Cousin meiner Kinder, er ist bald 4 jährig, Aita, die Cousine meiner Kinder ist 8 Monate alt. Es ist sehr schade, dass sie nach zwei einhalb Wochen wieder nach Hause geflogen sind, diese Zeit war gerade genug dafür, dass sie sich aneinander gewöhnt haben. Dazu braucht es Zeit, und es braucht Konflikte, die gelöst werden. Die Konflikte sind dazu da, um den zu finden, der sie anführt. Ich bin mir nicht ganz sicher, ob sich wirklich schon jemand gefunden hat, auf jeden Fall wurden die Konflikte gegen Ende der zweieinhalb Wochen seltener. Bis wir uns wieder treffen, fängt alles wieder von vorne an... oder nicht? Es ist bestimmt auch davon abhängig, wieviel Zeit bis dahin vergehen wird. Ich hoffe, es wird nicht allzuviel Zeit vergehen. Was haben wir gelernt? Viel, sehr viel, vor allem zu sozialisieren :-) Oh ja, ausserhalb der Schule ist Sozialisierung möglich, genauer gesagt, vor allem da! Denn die Kinder und die Erwachsenen sind ungestört zusammen, den ganzen Tag. Diese Zeit ist nötig, um wirklich Kontakte zu knüpfen.

Egy hétfő * Ein Montag

Leírok egy teljesen normális hétfőnk lefolyását. A tegnapi hétfőnkét. Legalábbis azt tervezem. Meglátjuk mi lesz belőle. Először én felkeltem, utána Bogica, aki szopizott egy jót, már nem emlékszem hol. Aztán elkezdett játszani. Mivel hogy én eldöntöttem, hogy hajat fogok mosni, a fürdőszobába jött ő is játszani. Elhozta a babáját. Ezek azért különleges pillanatok, mert ritkán van egyedül, ilyenkor megcsodálhatom, milyen elmélyültséggel és nyugalommal játszik. A harmadik, aki fölébredt, Hajnalka. Csatlakozott Bogi játékához. Babáztak együtt. Mostanában ez a reggeli közös játékuk, öltöztetik, viszik, fölkötik, hintáztatják, énekelnek a babáknak. A menő ének most Bogi hintáztatója: "híta, páta, neme gaja, gajaja...". Örülök minden percnek, mikor így együtt a lányok anyukát játszanak. Van mikor én is csatlakozom. Együtt énekelünk a babáknak.
Ha minden reggel el kéne mennünk, ezekre nem lenne idő.
Csongor szeret öltözködni. Mindig szép kell hogy legyen, főleg ha jönnek vendégek. Minden nap egy új kedvenc nadrágja van. Sokáig tart, míg elkészül, míg idő kerül a reggelire. Akkor már mindenki nagyon éhes, és ideges az éhségtől. De az első még mindig a játék, ha van lehetőség játszani, és ez otthon mindig van, elfelejtenek enni gyerekeim.
Közben megjöttek Zsuzsiék. Segítünk egymásnak, hogy nekünk anyáknak legyen egy kis idő a munkára (mintha a gyerekekkel való élet nem lenne tele munkával. Igazából nem akarom különválasztani a tevékenységeket munka- és anyaidőbe!). Jó volt találkozni, beszélgetni, reggelizni. Tegnap én kerültem sorra, lementem a számítógép elé dolgozni. Zsuzsi ebédet készített (=a konyhába dolgozott. Vagy azt a a szót hogy "munka" inkább egészen kihagynám).
A gyerekek együtt játszottak, szerepjátékot, tegnap boltost Misivel. Papírpénzt is gyártottak. Tornáztak a gyűrűkön.
Ez eddig a fél hétfőnk volt, nagyon finom volt az ebéd is, amit Zsuzsi készített, én is haladtam egy jót a munkámmal.
Hajnalka, de a többi gyerek is persze, tanult. Hogy mi mindent, azt csak sejthetjük. Hajnalkának írunk naplót. Egyúttal ez a tanulási dokomentáció az iskolák részére. A zugi iskolába benyújtott tantervek címeit írom mindig a bejegyzéscímkék mezőjébe.

Ich beschreibe hier einen ganz gewöhnlichen Montag. Den des gestrigen Montags. Auf jeden Fall plane ich das. Mal schauen, was dabei herauskommt. Zuerst bin ich aufgestanden, dann Bogica. Sie hat an der Brust getrunken, ich weiss nicht mehr wo. Dann spielte sie. Da ich mich entschieden habe, meine Haare zu waschen, kam sie auch ins Badezimmer, um zu spielen. Sie nahm ihre Puppe mit. Dies sind einzigartige Momente, da sie selten alleine ist. Ich staune, wie vertieft und mit welcher Ruhe sie spielt. Als dritte erwacht Hajnalka. Sie schloss sich Bogis Spiel an. Sie spielten zusammen. In letzter Zeit ist das ihr gemeinsames Spiel jeden Morgen: Puppen anziehen, tragen, aufbinden, schaukeln. Sie singen den Puppen Lieder. Das aktuelle Lied zur Zeit ist Bogicas eigene Schaukellied: "Híta, páta, neme gaja, gajaja...". Jede Minute dieser Mutterspiele ist für mich eine grosse Freude. Manchmal mache ich auch mit. Wir singen zusammen für die Puppen. Wenn wir jeden Morgen weg müssten, hätten wir keine Zeit dafür.

Csongor liebt es, sich anzuziehen. Er muss immer schön sein, vor allem, wenn Besuch kommt. Er hat jeden Tag eine neue Lieblingshose. Er braucht lange, bis er angezogen ist, bis wir frühstücken können. Dann sind alle schon sehr hungrig und nervös vor lauter Hunger. Aber zuerst ist immer das Spiel. Wenn Gelegenheit zum Spielen ist, und das ist zuhause immer so, dann vergessen sie zu essen.
Inzwischen sind Zsuzsa und Misi gekommen. Wir helfen uns gegenseitig, dass wir Mütter etwas arbeiten können (als wäre das Leben mit den Kindern nicht voller Arbeit. Ich will eigentlich die Tätigkeiten nicht in Arbeits- und "Mutterzeit" unterscheiden...).
Es war gut, sich zu treffen, miteinander zu reden, gemeinsam zu frühstücken. Dann ging ich runter ins Büro, um zu arbeiten. Zsuzsa hat das Mittagessen zubereitet (=in der Küche gearbeitet. Eigentlich würde ich am liebsten das Wort "Arbeit" ganz weglassen).
Die Kinder spielten zusammen, Rollenspiele, gestern spielten sie Laden. Sie bastelten ihre eigenen Geldscheine. Auch turnten sie an den Ringen herum.
Bis hierhin war dies unser halber Montag. Das Mittagessen, das Zsuzsa bereitet hat, war wunderbar, und ich kam gut voran mit meiner Arbeit. Hajnalka, und natürlich die anderen Kinder, haben gelernt. Was sie gelernt haben, dass können wir nur ahnen. Wir schreiben ein Tagebuch für Hajnalka. Und schreiben dabei eine Lerndokumentation für die Schulen. Dazu brauchen wir die Stichwörter, die ich zu jedem Blogeintrag mache. Dies sind die Titel der Lehrpläne, die wir den Zuger Schulbehörden eingereicht haben.

Kenyérsütés * Brotbacken

Végre megvettük a malmot. Elkezdtünk írni egy kenyér sütési naplót. Ki akarjuk kísérletezni, hogy hogyan, mivel, mennyivel csináljuk a legjobb kenyeret. Sütéskor, főzéskor összeszámolunk, levonunk, osztozunk, szorozunk.
Az hogy együttműködnek-e a gyerekek a konyhában, vagy sem, nagyon attól függ, hogy éppen már benne vannak-e egy játékban, vagy még éppen nem. Múlt csütörtökön éppen elkaptam egy jó pillanatot, és mindenki nagy munkába kezdett velem együtt! Endlich haben wir die Mühle gekauft. Wir haben auch angefangen, ein Brotbacktagebuch zu schreiben. Wir wollen im Experiment rausfinden, wie, womit und mit wie viel wir das beste Brot backen. Beim Kochen und Backen wird addiert, subtrahiert, dividiert, multipliziert.
Ob die Kinder in der Küche mitmachen hängt stark davon ab, ob sie schon in ein Spiel vertieft sind, oder nicht. Letzte Woche Donnerstag habe ich einen günstigen Augenblick erwischt, und sie halfen alle tatkräftig mit!

A mi házunk * Unser Haus

Hajnalkával együtt írjuk ezeket a bejegyzéseket. Legalábbis elmondom neki, és együtt elolvassuk, amit írtam. Nem mindig érdekli, amit csinálok, mert éppen nagyon benne van egy játékban. Olyankor nem zavarom. Tegnap eldöntöttük, hogy a rajzot, amit éppen csinált, feltesszük a blogra. Bemutatja a házunkat. Rajta van minden.Wir schreiben diesen Blog mit Hajnalka zusammen. Oder besser ausgedrückt, ich sage ihr, dass ich einen Blogeintrag mache, und wir lesen zusammen, was ich geschrieben habe. Nicht immer ist sie interessiert daran, weil sie eben in ein Spiel vertieft ist, dann störe ich nicht weiter. Gestern haben wir zusammen entschieden, dass wir die Zeichnung, die sie eben gemacht hatte, einscannen und hochladen. Es zeigt unser Haus. Es ist alles da.

Kezdet * Anfang

Kezdem akkor írni ezt a blogot. A célom vele, hogy betekinthessen az otthon-/szabad/és természetes tanulásban az, akit érdekel a téma. Néhány szóban, amit általában a mindennapok megengedik, nehéz elmondani és megértetni, hogy miről is szól az unschooling. Ahány szabadon tanuló család, annyiféle módon lehet csinálni. Már régóta tervezem, de idő hiányából halogattam. Nem lett több időm, de elsőszülött kislányunk Hajnalka hivatalosan iskolás lett. Itt az ideje, hogy végre írjunk magunkról. Igaz, a tanulást nem most kezdte, hanem már amikor megfogant. Érdekes, hogy kialakult az emberekben olyanfajta gondolkodás, amiben a tanulásnak csak az iskolában a helye. Vagy inkább olyan gondolkodás, hogy a gyerekeknek az iskolában a helyük. Ezt személyes beszélgetésekben tapasztalom. Hogy máshol is lehet tanulni, és máshogyan felnőhetnek gyermekeink, és hogy az iskola csak egy út sok más út közül, ezt kívánom itt bemutatni.

Endlich beginne ich also, diesen Blog zu schreiben. Mein Ziel mit diesen Einträgen ist es, einen Einblick in das Lernen zuhause und in das freie/natürliche Lernen zu ermöglichen. Es ist schwierig in wenigen Worten, die der Alltag normalerweise erlaubt, zu erklären, was Unschooling ist, und wie es funktioniert. Es gibt soviele Arten, Unschooling zu praktizieren, wie viele Familien es gibt, die es praktizieren. Ich plane schon seit langem, diesen Blog zu schreiben, aus Zeitmangel habe ich es aber immer wieder verschoben. Ich habe jetzt nicht etwa mehr Zeit, aber unsere erstgeborene Tochter Hajnalka ist jetzt offiziell Schülerin. Natürlich lernt sie nicht nur seit diesem Herbst, sondern seit sie gezeugt wurde. Interessant, dass der heutige Mensch denkt, dass jetzt, mit 7 Jahren, die Schule und damit auch das Lernen fürs Leben beginnt. Auch ist ganz fest in unseren Köpfen verankert, dass der Platz für Kinder dieser Welt die Schule ist. Dies erfahre ich jedenfalls oft in persönlichen Gesprächen. Hier schreibe ich also, um zu zeigen, dass die Schule nur ein Weg von vielen ist, und dass unsere Kinder auch anders gross werden können.